Pipacs, a fenegyerek

Az egész úgy kezd?dött, hogy épelméj? koromban orvosaim tanácsára félbehagytam San Franciscóban az egyetemi tanulmányaimat, és Honoluluba mentem üdülni. Innen valahogy elhajóztam Tahitiba. A Déli-tenger kissé helyrehozott, de a végleges gyógyulást Bricsesz kapitány, a rabszolga-keresked? eljárása hozta meg. Bennszülött kulikat toborzott, nem éppen finom eszközökkel, ezért hívták rabszolga-keresked?nek. Egy gazember leitatott Tahitiban, és mire felébredtem, Bricsesz kapitány g?zösén voltam a nyílt tengeren. Sajnos, állandó hiány van matrózokban, és néholmég dívik a szokás, hogy gyanútlan embereket ittas állapotban eladjanak matróznak. A nyílt tengeren azután az illet? kénytelen aláírni a szerz?dést. Olyan pszichiáterek, mint Bricsesz kapitány, igen hatékonyan tudnak az ember lelkére beszélni. Azóta van ez a vörös forradás a homlokomon. Mint kényes polgár, eleinte sokat szenvedtem. De végre is Bricsesz kapitánynak katedrát kellene felállítani a San Franciscó-i egyetemen, és orvosaimnak is ajánlom, hogy hozzá járjanak tanulni, mert kizárólag szabadgyakorlatokkal tökéletesen kikúrált. Ajánlom orvosaim figyelmébe a fedélzetsúrolást, kazántisztítást, szénlapátolást mint gyógyeljárást. A s?r? rugdosás csak fokozza ennek a terápiának a hatását. Hogy valami nincs rendben nálam, az bizonyos. Ahelyett, hogy három hónap múltán visszaérve Tahitiba, boldogan otthagytam volna Bricsesz kapitány rabszolgahajóját, ismét leszerz?dtem hozzá, ez alkalommal a szokásos szelíd rábeszélés nélkül. Így indultam el, most már önszántamból, Bricsesszel, és azontúl a legnagyobb egyetértésben éltünk a rabszolgahajón, és barátságunk az id?k folyamán csak kimélyült, s?t talán még ma is fennállna, ha m?ködésének és fiatalságának teljében nem ragadja el ?t körünkb?l a kiszámíthatatlan végzet, egy idült alkoholmérgezés tünetei között.