Capillária

Swift ?Gulliver-je, (az els? teljes Gulliver magyarul) 1914-ben jelent meg. Karinthy, a fordító, munkája végeztével sem tudott elszakadni kedves h?sét?l és kedves írója stílusától: testére szabott ruhaként ölti magára a swifti formát, hogy a parodizált paródia kétszeresen személytelen stílusának véd?rétege mögül a legszemélyesebbr?l valljon – a világ fölötti kétségbeesésér?l. Az Utazás Faremidóba, „Gulliver ötödik útja” 1916-ban jelent meg. Keser?sége is méltó a Swiftéhez: a háború iszonyata közepette az emberiség teljes pusztulása reményként rémlik fel benne. A háborút gy?löl? Karinthy, hogy racionalista meggy?z?dését átmenthesse, az ember biológiai létét utasítja el. Végleges pesszimizmusában ez az optimizmus mozzanata: hit a ráció érvényében. A világ?r után Gulliver következ? útja, az utolsó, a tengermély birodalmába vezet. A világ?r után Gulliver következ? útja, az utolsó, a tengermély birodalmába vezet. „Hatodik” útirajza, a Capillária (1921) több annál, aminek tartani szokták: a strindbergi n?szemlélet fantasztikussá növ? újrafogalmazásánál, Capillária oihái az ember öngyötr? er?feszítésér?l mondanak ítéletet. Arról, hogy az ember az élet homályos céljaiért, meghatározhatatlan javaiért feláldozza magát az életet. De a gúnyos ítéleten is átsüt a meggy?z?dés, hogy mégis az er?feszítés adja az élet pátoszát. A Capillária a kétnem? ember kett?s igazságát hirdeti: ez a lezárhatatlan bels? vita hozza létre dinamikáját, líráját, amely minduntalan önmagát kifigurázó humorba vált.